2015. június 25., csütörtök

Született június 25-én: Ruth Keller

Ruth Keller írónő, eredeti nevén Ingeborg Bachmann 1926-ban ezen a napon született az ausztriai Klagenfurgban. Már gyermekként is verseket ír, és meghökkentő filozófiai vitákba bocsátkozik. Az élet apró dolgainak nagy kérdései foglalkoztatják. Nem véletlen, hogy a bécsi egyetem filozófia szakára jelentkezik. 24 évesen Heidegger egzisztencialista filozófiájából írja a diszertációját. Kritikai hangneme előrevetíti nem szokványos világlátását, amiben hely jut a lírai kifejezés módnak is. Egy felolvasóesten figyelnek fel rá és lesz a Groupe 47 tagja,ahol olyan írok tömörülnek, mint Günter Grass vagy Paul Celan. A szabadon felolvasott gondolatok és versek belső világának csak egyfajta kifejezései. Rendszeresen írni kezd, nemcsak verseket és novellákat, hanem rádiójátékokat is. 26 évesen már elismert költő, pedig még nem jelent meg kötete. Az elsőt éppen kiadni készül a háború utáni generáció hamis törekvéseiről. Hangvétele meglepő, és szemléletmódja felkavarja az állóvízet a költészetben. 30 évesen megjelenik második kötete, ami már az emberi élet utópiáit helyezi fókuszában mitologikus témákkal fűszerezve. 41 évesen a fasizmus témájáról ad ki egy novelláskötetet. Rómába költözik és női témákról kezd el írni, egy ciklust tervez, aminek csak az első darabja készülhet el, hiszen nagyon fiatalon 47 évesen váratlan esemény történik. Római lakásában tűz üt ki, amiben olyan erős égési sebeket kap, hogy nem sokkal ezután belehal sérüléseibe. Mint később kiderül égő cigarettával aludt el, és ez okozta a tűzet.
Születési képletében a fiatalon már komoly témákkal foglalkozó, lelkiismeretes és a felmerülő problémák megoldására kész Bak aszcendens adja karakterének alapjait. Ezt a probléma megoldást a Hold fokozza együttérzésé, de meg is keményíti őt anyaságában egészen a gyerekszülés elutasításáig. Pedig a Napja a Rák jegyében a gondoskodásra készteti, és arra, hogy termékenységét valóra váltsa. De a hatosház inkább a munka felé tereli, míg a hetesház Plútója a nyilvánosság előtt felszínre hozott mélylélektani tartalmak feltárását mutatja. A tízesház Szaturnusza a Skorpióban szintén ezt támasztja alá. A nehézségeken keresztül vezető út lélekfeltáró szerepét. Ma 89 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése