2015. június 20., szombat

Született június 20-án: Nicole Kidman


Nicole Kidman színésznő 1967-ben ezen a napon született a Hawai szigeteki Honoluluban. Apja biokémikus, aki pár évet családjával Washingtonban is eltölt. A gyerekkora nagy része viszont Ausztráliába telik. 3 éves, amikor elkezd balett órára járni. Kamaszként színésznek készül,és hangképzést, színháztörténetet tanul. 16 éves, amikor beválogatják az Ausztrál expressz sorozatba.18 éves, amikor a Vietnam című sorozatban szerepel. 20 éves, amikor a Halálos nyugalom című filmben nemzetközileg is ismerté válik. Amerikába emigrál, és itt olyan filmeket forgat, mint Majd megdöglik érte, vagy a Mint a villám. Ez utóbbi forgatásán ismerkedik meg Tom Cruise színésszel, aki akkor még házasember. A kedvéért elválik Mimi Rogers színésznőtől. 23 éves, amikor összeházasodnak. 28 éves, amikor két gyereket örökbe fogadnak. 32 éves, amikor elválnak, és külön folytatják az életüket, aminek legfőbb oka Tom szcientologia íránti elkötelezettsége. Előtte még eljátszák a nagysikerű Tágra zárt szemek két főszerepét. 35 éves, amikor Az órák című film főszerepéért Oscar díjat kap. 39 éves, amikor újra férjhez megy Keith Urban rockzenészhez. 41 éves, amikor lombik program segítségével első lánya megszületeik, és 43 éves amikor a második, béranya segítségével. Közben is folyamatosan forgat, nemcsak mainstream filmekben, hanem kisköltségvetésű, független filmekben is szerepel, csak ezek nem kapnak akkora visszhangot. Két életrjzi filmet is forgat, az egyik Diane Arbus fotós, a másik Grace Kelly színésznő életéről. Mostanra két kisebb gyerekével és második férjével Nashvilleben él, két adoptált gyereke apjukat választotta. Nicole-t már nem tartják anyjuknak, ami nagy fájdalom neki.
Születési képletében a mélységeket kereső, titokzatos és karizmatikus Skorpió aszcendens adja karaktere alapjait.Az elsőház Neptunussza túlérzékennyé teszi, és olyan nővé aki az intuíciójára könnyebben hallgat, mint az eszére. A nyolcasház Napja jelzi, hogy a mély belső élet fontos neki, és szereti a titokzatosságot éskiváncsi az élet láthatatlan részeire is. Az Mc közelében levő Jupiter és Vénusz jelzik, hogy karrierjéhez a szépség és a siker társul szegődött. Holdja a kettesházban a Nyilas jegyében az anyaságot nem feltétlenül érzelmi síkra helyező állapotként éli meg, inkább a világ felé közvetített képnek, ami vagy erősíti, vagy gyengíti a saját magáról kialakult képet. Ezenfelül az anyaság nála pénz és értékrend kérdése is. A tizenegyesház bolygói rajongókat és sok támogatót jelez, akik viszont folyamatosan változnak. Ma 48 éves.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése