2015. január 19., hétfő

Született január 19-én: Janis Joplin


Janis Joplin énekesnő, 1943-ban ezen a napon született az egyesült államokbeli Port Arturban. A középosztálybeli család kikötővárosi élete teljesen átlagosnak mondható. Egy öccse és egy húga van, akik sokkal kisebbek nála, így a család energiája kezdetben csak rá összpontosul. Mivel jó énekhangja van, már kisgyerekként a helyi templom kórusban énekel. De a zene kamaszkora végéig nem fontos a számára. Előszeretettel barátkozik fura fazonokkal, fekete bőrűekkel, számkivetettekkel, hajléktalanokkal, deviánsokkal.  A középiskola után éppen beiratkozik a texasi egyetem szociológia szakára, amikor kiderül, hogy jobban tud érvényesülni ha énekhangját használja. 20 éves, amikor egyetemista barátaival egy hippi kommunában költözik, folkot és bluest énekelgetve tengeti napjait. A helyi együttesekkel kezd el fellépni. Nem nagyon érdekli a zene önmagában, csak azzal a kulturális és szociális közeggel együtt, amit a hippi kultúra előfeltételez. Drog ,alkohol és rock and roll következik.  24 éves, amikor barátai hatására úgy dönt, hogy rögzíti a hangját és megjelenik első kislemeze, ami óriási siker. Ezt követi gyorsan és mintegy versenyt futva az idővel még kilenc másik. Igazából a festészet érdekli, de annyira jó hangja van, hogy ha énekelni kezd nem tud észrevétlen maradni. Nem az a küzdő típus, ígyhát a lehető legrövidebb utat választja ahhoz, hogy a figyelem középpontjába kerülhessen. Az éneklés ürügy, nem annyira fontos, mint az ezzel járó felhajtás és figyelem. Közben a drogot olyan erőteljes gyakorisággal használja, hogy barátai, akik szintén rendszeres drogfogyasztók, aggódni kezdenek érte. Buszjegy partit szerveztek a számára, hogy figyelmét eltereljék, és Janis utazgatni kezd. Ez egy ideig eredménnyel is jár, mert egy kissé konszolidáltabb ruhákban kezd el járni. Egyik rajongójával el is jegyezik egymást, amiből pár hét után vissza táncol. Visszairatkozik egy félévre az egyetemre. 23 éves, amikor a Big Brother and the Holding Company énekesnője lesz, és újra drogfelhőbe burkolozik. 25 éves koráig zenél velük, amikor is saját zenekart alapít a Kozmic Band-et. Ez egy album után feloszlanik. Janis lámpalázas, és ezt csak a heroin képes csillapítani. Folyamatos konfliktusai vannak mindenkivel,  zenekarával, szervezőkkel. 27 éves, amikor meghal egy hotelszobában heroin túladagolásban. Születési képletében a Vízöntő aszcendens adja pszichedelikus, erőteljes szabadságvággyal rendelkező jellemét, aki a korlátokat csak azért tartja számon, hogy túl léphesse őket. A hagyományok elleni lázadását tovább erősíti az Ikrek négyesház csúcsán álló Szaturnusz, aki megkövesíti félelmeit és lefokozza a meleg családi légkör iránti igényét. Tehetségét az ötösházas Jupiter viszi sikerre. Tizenkettesházas Napja, Merkúrja és Vénusza jelzi, hogy élete nagy részét nem a közönség előtt kívánta eltölteni, hanem elvonultan, magányosan, aminek színterét végül a drog és az alkohol adta meg a számára. Ma 72 éve született. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése