2014. november 6., csütörtök

Született november 6-án: Françoise Dolto


Françoise Dolto pszichoanalitikus, 1908-ban ezen a napon született Párizsban. Gyerekkora a szavak bűvöletében telik, hiszen szülei több nyelven is beszélnek hozzá. 14 éves, amikor megszületik az öccse, aki később a hatvanas években, Franciaország távközlési minisztere  lesz. Mindkettőjükben mély nyomot hagy szüleik nyelérzéke és erős önkifejezési kényszere a beszéden keresztül. Korán megtanulja, hogy a szavak gyógyítanak, életet teremtenek, de betegséget is hozhatnak, gyilkolhatnak. Gyerekként éli meg az első, felnőttként a második világháború ideologiákkal tarkított, szavak és eszmék mögé bújt borzalmait. Nagy hatással van rá Sophie Morgenstern gyerekpszichiáter, az ő munkássága irányítja a gyerekek felé. 31 éves amikor a doktori disszertációját a gyereknevelésből megírja. Jacques Lacan pszichoanalitikussal dolgozik együtt, aki radikalizálja Freud egyes tételeit és újraértelmezi azzal, hogy a nyelvészet megközelítését és módszereit alkalmazza. Gyermek-pszichoanalízis úttörőjeként, a gyerekek fejlődésében kiemeli a vágy, a beszéd és a személyes elfogultság szerepét. Szimbolikus kasztrációnak nevezi azt a küszöböt, amelyen a gyermekeknek át kell lépnie ahhoz, hogy emberré váljon anélkül, hogy a veszteség elviselhetetlen lenne. A gyerek fejlődésén kívül a szülő-gyerek viszony is foglalkoztatja. A szülők feladata  szerinte az, hogy beszéljenek a gyermekükhöz, hogy megmutassák azokat a határokat, amelyek átlépése lehetővé teszi, hogy a gyermek növekedjen, és megnyíljon valami új felé. A gyermek függősége szülei szavaitól oly alapvető, hogy a szülőket is bevonta a konzultációba. Csak a szülők segítségével lehet a gyermek nehézségei és a családi tudattalanban rejlő problematika közötti összefüggéseket megvilágítani. Ez engedi meg a gyermeknek, hogy meginduljon saját útján, ahelyett, hogy a szülei problémáját élné újra saját nehézségein keresztül. A gyereknek az őt érintő dolgokkal kapcsolatban az igazat kell mondani. Beszélni kell neki arról, hogy mi történik vele. A gyerekeknek erre szükségük van, egészséges pszichés fejlődésükhöz és mindennapi jó közérzetükhöz ez elengedhetetlen.  Megalkotja a Maison verte-et, amely valójában egy kis gyermeknek létrehozott gyerekmegőrző, ahol a gyerekek a szülők jelenlétében játszanak egyedül vagy egymással, a szakemberek pedig meghallgatják a szülők esetleges problémáit: segítik őket a gyereknevelésben és a gyerekükkel való harmonikus kapcsolat létrehozásában. Tanácsokat ad arra, hogy hogyan beszéljünk a gyereknek a család hétköznapi problémáiról illetve a családot ért tragédiákról. 34 éves, amikor férjhez megy Boris Dolto híres mozgásterápiás orvoshoz. Két fia és egy lánya születik. Lánya Catherine szintén pszichoterapeuta, egyik fia Carlos pedig énekes.Több mint 15 könyvet ír. Művei segítséget nyújtanak nemcsak a gyerekek, hanem a tizenévesek megértésében és nevelésében is. 80 évesen hal meg, élete végéig aktívan dolgozik. Születési képletében a Rák aszcendens és a rajta álló Neptunusz adja mély és elkötelezett érdeklődését a gyermeki lélek titokzatos világa iránt. Holdja a tizenegyes házcsúcson jelzi, hogy bennük támogatokra is lelt. A Merkúr Hold fényszög jelzi az érzelmek  kommunikálásának fontosságát még úgy is, hogy szembenállásban vannak. Az ötösházas Nap szintén utalhat gyerekekkel kapcsolatos személyiségfejlődésre, és szerencsére, játékosságra ezen a területen. A családban is sok erőt fektetett, ezt mutatja az itt tartózkodó Mars. Itt lelet harmóniára is, hiszen a Vénusz is itt tartózkodik, bár a Szaturnusszal való szembenállás arra is enged következtetni, hogy voltak nehézségei ami a karriert és a családi élet összegyeztetését illeti. Ez a Szaturnusz utal arra is, hogy a társadalmi sikerek inkább idősebb korára érik el. A descendensen felragyogó Uránusz új eszmékre, újszerű világlátásra sarkal, amit a Bak jegy konkrét, megfogható eredményekben enged megvalosúlni. Ma 106 éve született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése